Az angolpark hosszú és gazdag történelme során a 18-19. században kialakult új arculat megváltoztatta a hagyományos, klasszikus kertépítést. A kert képi megjelenítésére nagy hatással volt az angol tájképfestészet, amelynek segítségével felfedezték a természetesség művészi szépségét.

Mindez ötvöződött a népművészet hatásaival. Alapjai pedig egészen a 18. századig nyúlnak vissza, átörökítve a romantika esztétikára gyakorolt hatását. A tájba illeszkedő kert a romantikai jegyeit hordozza, hangsúlyt helyezve a szabálytalan, véletlenszerűnek látszó elemekre. A parkok semmibe tűnő útjai a valóságból a természet mulandó, változó szépségének varázslatos világába vezetnek. A természet és az esztétika harmóniájával a britek kísérletet tettek arra, hogy felülmúlják a természetet, és olyan helyet teremtsenek, ahol az ember elvész az Elysiumban - a görög mitológia mennyországában.

Ezek a parkok kerülik a geometriai kompozíciókat, az egyenes vonalvezetést. Minden szabálytalanság ellenére kötelező szabályokat követnek: például kötelezően hiányzanak a fő- és melléktengelyek, amelyek a parkot szektorokra bontják. William Kent, az új irányzat egyik megalapítója szerint a természet irtózik az egyenes vonalaktól, és az angolpark a hangulatos szerpentin diadalát hirdeti a geometrikus szabályozottság felett. Ez a szemlélet a matematika új irányzatát is tükrözi, ahol az euklidészi geometriának egyeduralmát megdöntötték az új modellek és elméletek, többek közt a differenciálszámítás és az integrálás. William Kent Yorkshire megyében, Bridlingtonban született 1674-ben. Bár Rómában festőnek tanult, és később Angliában is mint festő lett népszerű, sőt építészként is rangot szerzett, mégis 1748-ban bekövetkezett halálát követően az angolpark megteremtőjeként vált a legismertebbé. A tájat festménynek tekintette, hangsúlyt fektetve a fény és árnyék játékára, a színvariációkra. Számára a kert hangulatának megteremtése volt a legfontosabb. Leghíresebb parkjai: Stowe, Rousham, Chiswick House.

Ez a kerttípus mellőz minden formalitást és aranyszabályt. Az alábbi elemeket használja: véletlenszerűen elrendezett fák és bokrok között vezető kanyargós sétaút, váratlanul felbukkanó erdei virágszőnyegek, rétek, dombok, fasorok és nyíratlan fű, romok és gótikus grották, remetelak, nádassal, íriszekkel körülvett lápok, tavacskák, hidak, lugasok. A remetelak a civilizált ember és a vadon közti kapcsolatot szimbolizálja, ahol az ember a vadon fenntartója. A remetelak a természet és az emberi szellem közti kapocs. Feleleveníti a druidák és Stonehenge világát. A romok és grották is a régmúlt időket idézik.

Az angolpark építői elvetették a mesterséges zuhatagok, csatornák, lépcsős csobogók építését, ellenben szinte kötelező jelleggel minden valamirevaló parkban szabálytalan partvonalú, természetesnek tűnő tavat hoztak létre. A szabályos virágágyások eltűntek, helyüket felváltotta a sok esetben egészen a lakóépületig húzódó gyep. A feltűnő határok megszűntek, ezért a parkok minden zuga egyenlő jelentőséggel bír, megszűnik a magaslatok és mélypontok szándékolt hangsúlyozása. Úgy is tekinthetjük az angolparkot, mint a természet alkotta kozmikus színpadok egymásra épült, végtelen sorozatát.