|
|
|
|
|
| |
| Fenyőfélék szaporítása |
|
|
Szaporítás magvetéssek
Amikor a fenyőszaporításról beszélünk, akkor a toboz jut eszünkbe. A magról szaporítás művelete azonban, kezdő kertészeknek, kevésbé eredményes, hiszen egyes magok teljes érésben elfekvővé válnak, ezért ezeket lehetőleg korábban kell szedni, ráadásul a fenyőfélék tobozai több évig a fán maradnak, és a tobozpikkelyek felnyílása során a magok kiperegnek, a tiszafa és a borókák esetében a burok csírázást gátló anyagai okozhatnak problémát. További problémát jelent, ha a magot a gyűjtés után közvetlenül nem vetjük el, ilyenkor a tárolandó magot homokkal, perlittel vagy tőzeggel történő keverés után kb. fél évig tarthatjuk el, esetleg zárt üvegben ekkor hűtve a mag évekig eltartható. Ráadásul a magoncok igen lassan fejlődnek, és rájuk mindenképpen igaz, hogy még a széltől is óvni kell őket.
|
A vetés végezhető üveg vagy fólia alatt, vagy a szabadföldbe. Tavasszal vetjük azokat a magokat, amelyek csírázásához hideghatás szükséges (pl. tiszafa). Késő tavasszal (20 °C-os talajhőmérséklet) vetjük a fagyérzékeny jegenye-, luc-, kéttűs fenyők, és a tujafélék magvait. A vetés mélysége a mag nagyságának 3–4-szerese legyen. Csak nagyon vékonyan takarjuk az apró magvakat, különben azok nem csíráznak ki. Vetés után öntözni kell, porlasztó szórófejes öntözőberendezéssel, hogy optimális cseppméretet biztosítsunk. Az érzékeny magoncoknak kellő mennyiségű vízre, relatíve magas páratartalomra van szükségük. A hőingadozást, szelet, fagyot kerülni kell. Megfelelő méret elérése után kerüljenek végleges helyükre.
Kúszó, szomorú változatok szaporítása bujtással
|
|
A magvetésnél sokkal célravezetőbb a vegetatív szaporítás. Erre különösen hajlamosak is a talajtakaró, kúszó borókák, amelyek talajjal érintkező hajtásai maguktól is legyökeresednek. Például a nehézszagú boróka elterülő, lombszínében különböző változatai. Szaporításuk a természetes folyamatot utánzó feltöltéses bujtással történhet. A bujtást a növény nyugalmi állapotában végezzük el. Fagymentes időben válasszunk megfelelő, földközeli, földre hajló a zöldből, barna színűre változó félfás ágakat, és a fásodó részüket is letakarva borítsuk őket nyirkos tőzeggel vagy porhanyós földdel. Legegyszerűbb, ha a környékről kapával összehúzott földdel takarjuk őket. Elegendő, ha az ágnak csupán a csúcsrésze áll ki kb. egy arasznyira.
|
Pinus concordata
|
Segíti a gyökérképződést, ha a bujtani kívánt ágat hosszanti irányban késheggyel kissé bevágjuk, esetleg pár milliméter mélyen felhasítjuk. Egy másik módszer, hogy a befedésre kerülő részüknél az ágakat megmarkolva kissé megcsavarjuk őket úgy, hogy megroppanjanak, ami jól hallható. A következő módszer lehet, hogy a takarni kíván kéregrészt gyűrűalakban körbevágjuk, vagy félhold formában végezzük a műveletet, úgy, hogy ki is vágjuk ott a héjkérget. További lehetőség, ha huzallal két-három menetben a kérget szorosan elkötjük.
A takart ágat az elmozdulástól védjük, amikor rögzítjük a talajhoz akár villásan elágazó ágdarabbal, akár alaktartó fémhuzal hajtű szerűen hajlított darabjával. A vegetáció folyamán a feltöltést még 2-3 alkalommal meg lehet ismételnünk. Fontos, hogy a takaróközeg nyirkos maradjon. Az elgyomosodást is meg kell akadályozni. A bakhátat a következő év őszén, az ültetési szezonban lebontjuk, és a meggyökeresedett hajtásokat levágjuk az anyanövényről.
|
Szaporítás hajtásdugvánnyal
Egyéb szaporítási lehetőség például félfás állományú a hajtásdugvány (leveles) gyökereztetése. A félfás dugványozás esetén már növekedésüket befejezett leveles hajtásokról beszélünk. Ezt a dugványt július-augusztusban, valamint egész télen lehet szedni. Félfás dugvánnyal szaporítják a fenyőfélék közül a lucok törpe változatát, az ezüstfenyőt, a ciprusféléket, valamint a tiszafafélék családjának tagjait.
További információk a www.okostujas.hu oldalon.
|
|
|
|
|
|
|
