Édeskömény (Foeniculum vulgare)
Édeskömény jellemzői
Az édeskömény (Foeniculum vulgare) évelő növény, jellegzetes élénkzöld vagy kékeszöld, a kaporhoz hasonló levelekkel, aranysárga, tányérszerű virágokkal, amely átmérője akár 10 cm is lehet. A virágok nyár közepén vagy végén jelennek meg. Magasság: 1,5-2,1 m Maximális szélesség: 45-75 cm
Édeskömény ültetése
Tavasz közepén vagy végén vessük el a magokat, ne túl mélyre, vékony, egymástól 38-45 cm távolságra levő ágyásokba. Ha már az első évben szeretnénk magokat, akkor még a tavasz elején vessünk, így őszre megérhetnek a magok. Nem túl szapora növény. A palántákat ültessük szét 30-38 cm távolságra. A másik módja, ha tavasszal különválasztjuk a fiatalabb és az öregebb hajtásokat, majd szétültetjük a töveket. A tövek közti távolság 38-45 cm legyen.
Ha nem akarjuk a magokat hasznosítani, csak a leveleket, vágjuk le a virágokat, amint megjelennek. Gyomtalanítsunk és öntözzünk rendszeresen.
A kapor és az édeskömény nagyon hasonlít egymásra, ne ültessük egymás mellé őket!
Betakarítás
A leveleket nyáron leszedhetjük, és még frissen felhasználhatjuk. Száríthatjuk vagy fagyaszthatjuk is, de a levelek így sokat vesztenek aromájukból. A teljesen beérett magokat rázzuk ki a virágfejből egy lehetőleg fehér papírra. Egyenletesen terítsük szét. Száraz. hűvös helyen tartsuk. Naponta forgassuk és nézzük át, hogy minden mag egyaránt kiszáradjon. A kiszárított magokat beletölthetjük fűszertartónkba, de címkézzük fel, hogy melyik évben szedtük.
Felhasználás
A leveleket halételekhez, salátákhoz, zöldségekhez adhatjuk, míg a magokat sütemények, kenyérfélék vagy levesek elkészítéséhez használhatjuk fel. Az édeskömény fontos gyógynövény, a magokból készült tea méregtelenítő hatású.