A kerti izsóp (Hyssopus officinalis) gondozása

A középkorban az izsópot több más fűszerrel együtt a házban szétszórva illatosításra használták, hiszen ha leveleit megdörzsöljük, a növény kellemes illattal árasztja el környezetét.

Ma már kevés otthonban van szükség ilyen jellegű illatosításra, de érdemes izsópot ültetnünk kertünkbe az ösvények mellé, hiszen valahányszor jártunkban-keltünkben a növényhez érünk, jó illatot bocsát ki.

Akár ablakpárkányon virágládában is nevelhetjük, ha a hajtásait rendszeresen visszacsipkedjük, hogy ne nőjön túl nagyra. Az évelő izsópot ma már túlnyomórészt kerti dísznövényként tartják.

Ha ételízesítésre használjuk, virágjával salátákat, leveleivel pedig kis mennyiségben zsíros haj- és húsételeket fűszerezhetünk.

Az izsópnak az emésztést serkentő hatása van. Terhesség alatt az izsóp fogyasztása nem ajánlott.

Ha káposzták mellett neveljük, az izsóp a káposztáról magához vonzza a káposztalepkéket, és így csökkenti a kártevők okozta kárt.

A kerti izsóp (Hyssopus officinalis) hosszú, vékony levelei tetszetős sötétzöld színűek, a nyáron és ősszel nyíló virágfüzérek pedig sötétlilák, de kaphatóak fehér és rózsaszín virágú változatok is. A pillangók és a méhek mindegyik fajtát szívesen látogatják. Könnyű szaporítani magról, tőosztással vagy dugványozással egyaránt.

A kerti izsóp igényei

Az izsóp teljes mértékben fagytűrő, elviseli a -15°C-os hideget is, sőt enyhe teleken előfordul, hogy a leveleit sem hullajtja le. Zord időben a levelek lehullanak. A lakásban nevelt példányok a hűvös környezetet kedvelik. Ha a hőmérséklet 16 °C fölé emelkedne, gondoskodjunk megfelelő szellőzésről.

A teljes napfényt kedveli, a meleg és a fény együtt serkentik az illóolaj képződést, amitől illatosabbá válik a növény.

Öntözés

Tartsuk minél szárazabban a növény talaját, öntözzük meg alaposan, majd hagyjuk kiszáradni a következő alapos öntözésig. Az izsóp a meszes vizet és talajt is jól viseli. A Hyssopus officinalis nem igényli a páratartalom növelését.

Tápoldat

A cserépben nevelt példányokat a növekedési időszakban havonta tápoldatozzuk általános növénytáppal.

A kertben nevelt izsóp esetén elegendő tavasszal egy alkalommal fejtrágyázni.

Talaj

Jó vízelvezető talajban neveljük az izsópot, és lehetőleg adjunk a virágföldhöz kertészeti homokot, vagy sódert. 3-4 évente végezzünk tőosztást és ültessük át a növényt.

TIPP: A növény életének második évében a szárak megfásodnak , ezért érdemes az izsópot minden tavasszal megnyesni. Remekül felhasználható kerti sövényekhez is. A sövényben az alul lecsupaszított töveket frissen osztott tövekkel helyettesítsük.