Gyümölcs

Málna, ültetéstől a szüretig

Ha különböző fajtákat választunk, egészen őszig szüretelhetünk.

Málna jellemzői

A málnafajták (Rubus idaeus) három csoportba sorolhatók: piros, egyszer termő; piros, többször termő és sárga fajták. Az egyszer termő málna szedése júniusban kezdődik a korai fajtáknál, amelyeket a közepesen kései és a kései fajták követnek. A többször termő málnákhoz egyrészt az évente kétszer – többnyire június-júliusban, majd szeptembertől még egyszer – termő, valamint az úgynevezett folyamatosan termő fajták tartoznak, amelyekből nyártól őszig folyamatosan szüretelhetünk.

Minden málna öntermékenyülő, de ha különböző fajtákat telepítünk, gazdagabb lesz a termés.

Málna ültetése

Ültetési időszak: ősz vagy tavasz.

1. A málnát kétévesnek, földlabdával vagy anélkül árulják. Elültetés előtt jól öntözzük meg.

2. Ássunk 40-60 cm széles és mély árkot (hossza a tövek számától függ). A földet keverjük össze bőven komposzttal.

3. Építsünk spalírt (1,5 m). A cölöpöket verjük le, jobbról és balról támasszuk ki. Három különböző magasságban feszítsünk ki drótot.

4. Ültessük el 40 cm-es távolsággal. A gyökérrügyek 5 cm mélyen legyenek. A vesszőket vágjuk vissza 50 cm-re. Végezzünk talajtakarást.

5. A növekedési szakaszban tartsuk nyirkosan és takarjuk a talajt (szalma. lomb. kéreg). A vesszőket kötözzük fel.

A málnaszemek nem egyszerre érnek meg, és nem tarthatók el sokáig, ezért kétnaponként szüreteljünk. Akkor elég érettek, ha könnyen leválnak a szárról.

málna ültetése

Málna gondozása

Vásároljunk erős hajtású növényeket. A földlabdás (konténeres) növényeket bármikor elültethetjük. Földlabda nélküli példányokat csak tavasszal vagy ősszel telepíthetünk. (Ne vegyünk vékony vagy foltos vesszőjű növényeket.) Sok napfényt igényel, mivel szereti a fényt és a meleget. A forró déli naptól védett keleti vagy nyugati fekvés kedvező a növény számára. Tápanyagban gazdag talajt kíván, amely enyhén savanyú és nyirkos.

A madarak előszeretettel csipegetnek a termésből, de könnyű hálóval megvédhetjük a málnát. Fontos, hogy a háló a talajig érjen, nehogy a madarak bejussanak alá és beleakadjanak.

Tavasz – ültetés és metszés

Ültessük el és trágyázzuk. A kétszer termő fajtákról, amelyeket késő ősszel még nem metszettünk meg, távolítsunk el minden vesszőt. A málnát tavasszal trágyázzuk szerves műtrágyával és komposzttal, amelyhez magnéziumhiány ellen egy kevés fahamut is keverünk.

Nyár – gondozás és szedés

Soha ne kapáljuk, de tartsuk nyirkosan Állandóan takarjuk a talajt és kötözzük fel a vesszőket. Az első szüretre egy évvel a telepítés után kerülhet sor. Az egyszer termő fajtáknál szüret után vágjuk le a vesszőket a talaj felett.

Ősz – talajtakarás és metszés

Takarjuk a talajt 20-25 cm vas-tagon komposzttal, lombbal vagy aprított fakéreggel. A kétszer termő fajtáknál szüret után a talajig vágjuk vissza az összes hajtást.

Csak akkor mossuk meg, ha azonnal elfogyasztjuk. A mosott gyümölcs elveszíti az ízét. Tartósításhoz a málnaszemeket egyenként tegyük egy tálra, és így a mélyhűtőbe. Amint megfagytak, töltsük át fagyasztózacskóba.

Kártevők és betegségek

A vesszőfoltosság gombás betegség. A fiatal hajtásokon kezdetben lilásbarna, az idősebb vesszőkön ezüstös vagy fekete foltok jelennek meg, majd a vesszők elhalnak. A fertőzött vesszőket vágjuk le és égessük el. A fiatal vesszők alatt takarjuk és tartsuk nyirkosan a talajt.