Kerti növények

A hölgyliliom (amaryllis belladonna) gondozása, ültetése

A valódi hölgyliliomnak nagyon szép, többnyire világos rózsaszínű tölcsér alakú virágai vannak. Ezzel a Dél-Afrikából származó mutatós növénnyel nálunk is egyre gyakrabban találkozhatunk.

A hölgyliliom bemutatása

A valódi hölgyliliom hazája Dél-Afrika. Könnyen összetéveszthetjük az amarillisszel (Hippeastrum), amelynek azonban üreges a virágszára.

A ‘belladonna’ név olaszul “szép asszonyt” jelent, amely a hölgyliliom tulajdonságaira utal: szép és vonzó, csábító illatú – de szeszélyes is, ha nem gondozzuk megfelelően.

Illatos virágok

A hölgyliliom (amaryllis belladonna)  hagymáit úgy ültessük el kora tavasszal, hogy felső harmaduk kilátsszon a földből. Először a keskeny, szalaglevelű jelennek meg, majd a virágszár, amely akár 60 cm magasra is megnő és számtalan kecses, tölcséres virágot hordoz. Egy virágszáron 7-10 bimbó fejlődik, amelyek egymás után bontják ki szirmaikat. A bódító, őszibarackhoz hasonló illatú virágok 4-6 héten át nyílnak.

A növénynek a virágzást követően nyugalmi időszakra van szüksége. Ilyenkor állítsuk kissé hűvösebb helyre, ahol azonban 12°C-nál soha ne legyen hidegebb. Fokozatosan egyre ritkábban, télen pedig egyáltalán ne öntözzük.

A hölgyliliom ültetése

Mielőtt tavasszal elültetjük, kissé szívassuk fel vízzel a hagymákat. Tegyük őket 10-12 órára langyos vízzel teli üvegbe, hogy a kis gyökerek nedvességhez jussanak.

A hagymákat úgy ültessük el homok és általános virágföld keverékével töltött cserepekbe, hogy legalább a felső harmaduk kilátsszon a földből. Alaposan öntözzük meg, majd állítsuk a cserepeket világos és meleg helyre.

Az első levelek már tavasszal megjelennek. Rendszeresen öntözzük, de időnként hagyjuk a földet kissé kiszáradni. Hetente egyszer adjunk tápoldatot az öntözővízhez.

Nyár végén virágzik

A nyár végén kifejlődik a virágszár. Augusztus végén, szeptemberben jön el a virágzás ideje. A növény nyugalmi időszaka az elvirágzást követően kezdődik. Állítsuk hűvös helyre, és tartsuk szárazon a földjét. Télen a 12-14 °C-os hőmérséklet a legmegfelelőbb számára. Februárban ültessük át a hagymákat, és öntözzük újra rendszeresen.

A hölgyliliom rózsaszínű virágai őszibarack illatúak.

A hölgyliliom gondozása

A hölgyliliom hagymák gyakran tekintélyes méretűek, a levelek hosszúak, szalagszerűek. Az akár 60 centiméter hosszúra megnövő virágszáron sok virág nyílik.

Virágzás

A rózsaszínű virágok ragyognak a napfényben. Őszibarackra emlékeztető illatot árasztanak.

Fény és hőmérséklet

A növekedési időszakban világos, meleg télen pedig hűvös helyre állítsuk a növényt, és tartsuk szárazon a földjét. A hőmérséklet télen ne legyen 12 °C-nál alacsonyabb.

Öntözés, tápanyag

A növekedési időszakban öntözzük bőségesen, de vigyázzunk, hogy az alátétedényben ne álljon víz. Ekkor rendszeresen trágyázzuk is. Az első levelek megjelenéséig csak mérsékleten, nyugalmi időszakban pedig egyáltalán ne öntözzünk.

Föld

A hagymákat kora tavasszal ültessük át jó minőségű, homokkal kevert virágföldbe.

Szaporítás

Az anyahagymákon képződő sarjhagymákat óvatosan leválaszthatjuk, és egyenként elültethetjük. A sarjhagymákból fejlődő fiatal növények általában 2-3 év múlva virágoznak.