Kerti növények

Földimogyoró (Arachis hypogaea)

Földimogyoró jellemzői

A földimogyoró (Arachis hypogaea) vetése, csírázásának és növekedésének látványa nemcsak a gyerekek számára érdekes. Virágai megtermékenyülés után a talajba fúródnak, és a hüvelytermés a föld alatt fejlődik ki, illetve ott is érik be. Ez az egzotikus növény nemcsak szép zöld színe, hanem sárga virágai miatt is kedvelt, de ezek a sűrű levélzet takarásában szinte alig láthatók.

A földimogyorót egy kis, finom ecset segítségével magunk is beporozhatjuk. A megtermékenyülés után megfigyelhetjük, hogyan nő a virágszár és fejlődik ki a hüvely. A hüvely ezután befúródik a földbe, és kis szerencsével valóban beérik a mogyoró.

Nyári növény

A földimogyoró magjait, amelyekből egy száraz tokban általában kettő található, márciusban ültessük el. Az elvetett magokat az ablakpárkányra téve biztosíthatjuk a legjobb feltételeket. Ha megjelennek a magoncok, a földimogyoró nagyon sok vizet igényel. Ügyeljünk a magas páratartalomra is, amelyet úgy is biztosíthatunk, hogy a cserépre műanyag zacskót húzunk. Erre a célra természetesen a mini üvegház is megfelel. Ha a magoncok megerősödtek és ellenállóbbak, kiültethetjük őket a kertbe, de természetesen az ablakban is maradhatnak.

A földimogyoró szép zöld dísznövény. Egyaránt jól mutat az ablakban és a kerti virágágyásban.

A földimogyoró eredetileg Közép-Amerikából származik, de ma már a Föld minden trópusi és szubtrópusi területén megtalálható. A földimogyoró a legtöbb olajat tartalmazó hüvelyes növény, melynek protein és B-vitamin-tartalma is igen magas, ezért sok területen fontos tápláléknak számít.

Érdekes adat, hogy a súlyarányokat figyelembe véve a földimogyoró háromszor annyi energiát tartalmaz, mint a hús. A földimogyoró terméséből szinte kizárólag olaj készül, amely a margaringyártás egyik “nyersanyaga”. A kipréselt olajpogácsákat állatok kiegészítő takarmányozására használják.

földimogyoró termesztése

Földimogyoró gondozása

A hüvelyesek családjába tartozó földimogyoró egynyári növény, amely legfeljebb 30-40 cm nagyságúra nő meg. Apró sárga virágai általában megbújnak a szép zöld levelek alatt.

Az apró sárga virágok nyáron nyílnak. Ha beporozzuk őket, kis hüvelyekké alakulnak át. A virágoknak nincs jellegzetes illatuk. A növény a fényt és a meleget kedveli. 15 °C alatt szinte nem is fejlődik. A földimogyoró számára az ideális hőmérséklet minimum 20 °C körüli. Az optimális páratartalom 50-60%.

A kicsi növényeket naponta legalább egyszer öntözzük meg. A földet soha ne engedjük kiszáradni. Ha a növény már nagyobb, csökkenthetjük a vízmennyiséget. A virágzási időszakban néha tegyünk folyékony trágyát az öntözővizébe.

Ha a növényt cserépben neveljük, keverjünk hozzá a földhöz durva tőzeget. Ha a magoncok a tőzegcserépben már egy kicsit megerősödtek, ültessük át őket lehetőleg nagy cserépbe.

földimogyoró ültetése

Földimogyoró termesztése, ültetése

A “háztáji” mogyorótermesztés egészen egyszerű, ha a magokat kis (a szaküzletekben kapható) tőzegcserepekbe ültetjük. Megfelel azonban a hagyományos virágföld is, de ahhoz keverjünk némi agyagot. A magokat tegyük meleg és magas páratartalmú helyre. A mini üvegház vagy a fóliával, esetleg üveglappal lefedett láda ilyenkor jó szolgálatot tesz. Amint megjelennek a magoncok, növeljük a vízmennyiséget, és emeljük a levegő páratartalmát.

Ha a magoncok egy kicsit már megerősödtek, vegyük le az üveglapot vagy fóliát.

A megfelelő páratartalmat rendszeres vízzel való permetezéssel biztosíthatjuk.

Ha a növénykék már fejlettek, kevesebb vízzel is megelégszenek, viszont kezdjük el trágyázni őket.

Fény és meleg

A földimogyorónak a megfelelő fejlődéshez fényre és melegre van szüksége. A növény helyét is ennek megfelelően válasszuk meg a kertben vagy a lakásban. A földimogyoró esetében ajánlatos mindig kicsit nagyobb cserepet választani, mint amekkorára igazából szüksége lenne a növénynek.

Beporzás

Ha megjelennek a sűrű levélzet alatt rejtőző apró sárga virágok, ecset segítségével elvégezhetjük a beporzást. Ezek után lassan fejlődésnek indulnak a kis hüvelyek, amelyek meglepő módon a földbe fúródnak. A földimogyoró tényleges beérése meglehetősen hosszú folyamat.