Díszkert

A nyáriorgona (Buddleja davidii) csábítja a pillangókat

Csodálatos bokor a nyáriorgona, mely méltán az egyik lekedveltebb kerti növény.

A nyáriorgona jellemzői

A nyáriorgona (Buddleja davidii) hosszú, keskeny virágbugáinak köszönheti a nevét, amelyet a valódi orgona virágaira hasonlítanak, és júliustól októberig az új hajtások, illetve oldalhajtások végein nyílnak. Jóllehet nem mindenki kedveli a erős illatát, a pillangók csapatostúl sereglenek köréjük.

Aki nyáriorgonát szeretne ültetni a kertjébe, számtalan fehér, rózsaszín, bíbor- és ibolyaszínű fajta közül választhat.

A növény sekélyen gyökerezik, hajtásai csak mérsékelten fagytűrőek, és gyakran a talajszintig elfagynak. Ha tél végén erősen visszavágjuk, nyárra akár kétméteres új hajtásokat is fejleszt. Ezeknek a végén jelennek meg a virágok. Ily módon a bokor magassága soha nem haladja meg a négy métert.

Korai nyáriorgona

A korai nyáriorgona (Buddleja alternifolia) sok tekintetben különbözik a nyáriorgonától. Szép, halvány ibolyaszínű virágai – melyek mintha egymás mellé felfűzött gyöngyszemek lennének – a vékony, ívesen lehajló ágak egész hosszában, júniusban nyílnak. A virágok a kétéves hajtásokon fejlődnek, ezért tavasszal csak az idősebb részeket távolítsuk el.

A nyáriorgona gondozása

Napfény: a nyáriorgona a sok napfényt és a védett, meleg helyet kedveli, mivel csak mérsékelten fagytűrő.

Talaj: jó vízáteresztő, meszes talajt igényel. Kötött, nyirkos talajon a növény rosszul fejlődik.

Virágzás: Júniustól – szeptemberig virágzik, erősen illatos.

Tavasz – ültetés és trágyázás

A növényeket mélyen fellazított talajba ültessük. A frissen elültetett tövek köré szórjunk általános műtrágyát és komposztot.

Nyár – öntözés

Tartósabb szárazság idején bőségesen öntözzük.

Ősz – takarás és védelem

Ősz végén terítsünk a gyökér fölé komposztot  és egy réteg lombot vagy szalmát. Az alsó ágakat védjük rőzsével is.

Tél vége – metszés

A nyáriorgona-hibrideket erőteljesen vágjuk vissza, a korai nyáriorgonának csak az idősebb ágait távolítsuk el.

A nyáriorgona szaporítása

A nyárirorgonát egyszerűen szaporíthatjuk. Júniusban vágjunk le 15 cm hosszú, még nem fás hajtásvégeket. A virágkezdeményeket és az alsó leveleket csípjük le. A dugványok alját ferdén vágjuk le, és mártsuk be gyökeresedést serkentő porba.

Ültessük el a hajtásokat külön cserepekbe 3-5 cm mélyre, és óvatosan öntözzük meg őket. Takarjuk le a cserepeket, így csökkenthetjük a párolgást. Távolítsuk el a borítást, amint megjelennek az új hajtások.