Kerti növények

Egynyári tatárvirág

A tatárvirág sűrűn egymás mellett bontja üde virágait.

Egynyári tatárvirág jellemzői

Az egynyári tatárvirág sok hasonlóságot mutat az évelő fajokkal (örökzöld és korai tatárvirág; Iberis sempervirens, Iberis saxatilts). Mindegyik a keresztesvirágúak családjába tartozik. Lehetőleg ne ültessük káposzta, fekete- és kerti retek közelébe, hogy megelőzzük a káposzta-gyökérgolyva kialakulását. Míg az évelő tatárvirágfajok párnaszerű félcserjék, ágaik részben elfásodnak, az egynyári rokonok lágy szárú hajtásai szerteágazó, bokros növekedésűek.

Keserű tatárvirág

A keserű tatárvirág (Iberis amara) csak fehér virágokat bont. Az illatos ernyőszerű virágzat számtalan négyszirmú virágból áll. Elvirágzás közben a virágok megnyúlnak felfelé. Ismert fajta a ‘Hyazinthenblütige Riesen’ és az ‘Eisberg’, amely kb. 30 cm magasra nő, valamint a 35 cm-es ‘Weisze Riesen’.

keserű tatárvirág (Iberis amara)
keserű tatárvirág (Iberis amara)

Ernyős tatárvirág

Az ernyős tatárvirág (Iberis umbellata) virágai egyenletesen félgömb alakúak, nincs illatuk, de üde rózsaszín, piros, bíbor, lila és fehér színben ragyognak. Elsősorban színkeverékek kaphatók, például a ‘Marchenzauber’ (25 cm), a ‘Feen-mischung’ (25 cm) és a ‘Schöne Mischung’ (30 cm).

ernyős tatárvirág (Iberis umbellata)
ernyős tatárvirág (Iberis umbellata)

Ültetése

Tatárvirágot ágyásban és dézsában is nevelhetünk. Ágyás szegélyezésére kiválóan alkalmas sűrű, bokros növekedése miatt. Szegélyezzünk vele autófeljárót vagy kavicsos utat. Sziklakertbe kitűnőek az alacsony fajták. Évelőágyásban a tatárvirág kitölti a visszahúzódó hagymás növények által hátrahagyott, vagy a fiatal évelők által még ki nem töltött hézagokat. Nagyon jól bevált előtérbe ültetve vagy párnát alkotó évelők között. Vázába elsősorban az ernyős tatárvirág (Iberis umbellata) fajtái biztosítanak hosszan tartó vágott virágot.

1. Márciustól lehet vetni a lakásban. Lazítsuk fel a steril ültetőföldet, majd töltsük a műanyag ültetőtálca rekeszeibe.

2. Simítsuk le a földet, fent 1 cm-t hagyjunk szabadon. Rekeszenként 3 magot vessünk, és csak enyhén nyomjuk le őket.

3. A veteményt permetezzük vízzel és állítsuk világos, meleg helyre (21-25 °C). Ha a magok kicsíráztak, tegyük őket napos ablakba.

4. Ha a magoncok kb. 5 cm magasak, ritkítsuk ki őket: egy cserépben csak egy maradjon. Májustól eddzük a palántákat a szabadban.

5. A hajtáscsúcsokat csípjük le, majd ültessük ki a növényeket. Az idősebb virágok karógyökeret növesztenek, s ez megnehezíti az átültetést.

Amint a palánták begyökeresedtek, kéthetenként trágyázzunk tápoldattal, egészen az elvirágzásig.

Gondozása

A tatárvirág egyszerűen gondozható, egynyári növény. Virágzási ideje, májustól augusztusig. Vágott virágnak alkalmas. Kitűnő méhlegelő. Teljes napfényben érzi jól magát. Akkor fejlődik a legjobban, ha legalább napi hat órán át éri a nap. Jó vízáteresztő talajt igényel. Enyhén nyirkos, agyagos, meszes talajon az egy egynyári tatárvirág rendkívül szépen fejlődik.

Tavasz – vetés

Vessünk márciustól a lakásban vagy áprilistól, májustól közvetlenül az ágyásba. Májustól ültessük ki az előnevelt tatárvirágokat 20-25 cm-es tőtávolsággal.

Nyár – gondozás

A tatárvirágot kéthetenként trágyázzuk tápoldattal. Virágzás után egyharmadával vágjuk vissza, így másodszor is virágzik. A vissza nem vágott növények önbeporzóan szaporodnak.

Ősz – vetés és eltakarítás

Szeptembertől is vethetünk közvetlenül az ágyásba. Télen takarjuk be a veteményt fenyőágakkal. A tatárvirág így májustól virágzik. Az elvirágzott növényeket takarítsuk el az ágyból és komposztáljuk őket.

Kártevők és betegségek

Hideg talajnál, ahol pangó víz is van, gyökérrothadás léphet fel. A hajtások nem kapnak elég tápanyagot, a párnák belülről kifelé megbarnulnak, végül elhalnak. Ezért vetés és ültetés előtt alaposan lazítsuk fel a talajt.