Kerti növények

Heverő tömpevirág (Sanvitalia procumbens) gondozása

Az apró termetű, kecses tömpevirág egész nyáron hozza napraforgóra emlékeztető virágait. Erkélyládába és virágágyásba ültetve egyaránt mutatós.

Mint egy apró napraforgó

Ha napraforgót szeretnénk nevelni az erélyen, de nincs elég helyünk, ültessünk heverő törpevirágot, hiszen ez a növény jóval kisebb, szárai pedig inkább a talajon kúsznak.

Hajtásai az erkélyládákból akár 30 cm hosszan is kicsünghetnek. Csoportokba ültetve nyáron a legmutatósabbak, amikor a növénykéket szinte teljesen elborítják az apró, sárga, napraforgószerű virágok.

Egyik keresztszülője olasz származású

A Sanvitalia név Olaszországból ered. Ma már nem állapítható meg pontosan, hogy ezt a kis nyári virágot az előkelő, pármai Sanvitali családról nevezték-e el, vagy az 1767-ben elhunyt hasonló nevű olasz botanikusról kapta-e nevét.

Hazája Közép-amerikai

A heverő tömpevirág napfényigényes növény. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy hazája Mexikó és Guatemala. Nálunk a szaküzletek többnyire csak az alapfajt (S. procumbenst) árusítják, de kisebb utánajárással beszerezhetjük a különféle nemesített fajták magjait is.

A ‘Gold Braid’ aranysárga nyelves virágai 2-3 sorban állnak, a teltvirágú fajta parányi, élénksárga virágai a cinnia virágaira hasonlítanak.

Vázában is jól mutat

A növény magjait a kerti ágyásokba a szebb hatás elérése érdekében nagyobb felületre vessük. Így nyáron annyi virágunk lesz, hogy még a vázába is szedhetünk belőle.

A heverő tömpevirág virágágyásba, lapos tálba vagy erkélyládába ültetve egyaránt mutatós. Intenzív virágszíneivel feltűnést kelt még a csupasz kőfalon vagy sziklakertben is.

A heverő tömpevirág az erkélyen

Ezek az apró növénykék csodálatosan díszítenek, ha az erkélyládában felfelé törő növekedésű növényekkel, például muskátlival társítjuk őket.

Ahhoz, hogy május közepén korábban virágzó palántákat ültethessük ki, a vetést március-áprilisban a lakásban vagy hidegágyban kell elvégeznünk.

A magok rendkívül aprók. Egy grammot kb. 1500 szem tesz ki, amelyből kis szerencsével 500 növényt nevelhetünk fel. A csírázáshoz már 15-18 °C hőmérséklet elegendő. A csíranövények 1-2 hét után jelennek meg.

Aki virágágyba, helybe veti a magokat, ügyeljen arra, hogy az első hetekben ne tévessze össze a növény palántáit a gyomokkal.

Igénytelen növény

Ha a palánták már meggyökeresedtek az erkélyládában, nincs több feladatunk, csak a szokásos ápolási teendőket kell ellátnunk. Öntözzük tehát rendszeresen, forró nyári napokon akár naponta kétszer is.

A növekedési időszakban kéthetente adjunk az öntözővízhez tápoldatot, ezáltal késő őszig folyamatosan újabb virágok képzésére serkenthetjük a növényt.

A virágzás idejét úgy is meghosszabbíthatjuk, ha az elvirágzott részeket azonnal eltávolítjuk. A növény az első fagyok beálltával általában elpusztul.