Hóbogyó (Symphoricarpos)
Az ellenálló hóbogyó nemcsak a játékos kedvű gyerekek kedvence.
Hóbogyó jellemzői
Kertjeinket a hóbogyó két fajával, illetve ezek keresztezett fajtáival érdemes díszíteni. Mindegyik kifejezetten ellenálló, ugyanakkor hajlamos a sarjképzésre. Első virágaik körülbelül három-öt év elteltével jelennek meg. A feltűnő termésű cserjék közé tartoznak, bogyószerű terméseik mérgezőek. A gyerekek előszeretettel hallgatják, ahogyan a földre dobott termések pukkanó hang kíséretében kirepednek.
Nyugati hóbogyó
A 2-3 m magas nyugati hóbogyó (Symphoricarpos albus van kievigatus) kezdetben felfelé növekszik, majd hajtásai enyhén lehajlanak. Tojásdad levelei szürkészöldek. Kicsi, harang alakú, csomóban álló, fehér vagy rózsaszín virágai júniustól augusztusig nyílnak. A gömbölyű, fehér termések szeptembertől fejlődnek, és lombhullás után még sokáig a növényen maradnak.
Piros hóbogyó
A piros hóbogyó (Symphoricarpos orbiculatus) 1-1,5 m magas, terpedt cserjévé fejlődik. Tojásdad levelei tompa zöldek, ősszel vörösesek. Kicsi, rózsaszín, csomókban álló virágai júniustól júliusig, piros bogyói szeptembertől díszlenek.
Kislevelű hóbogyó
Az 1,5-2 m magas kislevelű hóbogyó (Symphoricarpos x chenaultii) vékony, kezdetben felfelé nyúló, később ívesen lehajló hajtásokat fejleszt. Ovális levelei sötétzöldek. Kicsi, rózsaszín, júniustól júliusig nyíló, harang alakú virágai zömök füzéreket alkotnak. A szeptembertől megjelenő, gömbölyű termések a napos oldalon pirosak, az árnyékos oldalon piros-fehér pettyesek.
A mindössze 50-80 cm magasra növő ‘Hancock’ fajta hajtásai laposan elterülve fejlődnek, és a talajt érve meggyökeresednek. Jó talajtakaró. A legfeljebb 1 m magasra nyúló ‘Magic Berry’ nagyon nagy, lila vagy bíborvörös terméseket hoz.
![hóbogyó bokor](https://www.kertpont.hu/wp-content/uploads/2023/04/hobogyo-bokor.jpg)
Hóbogyó ültetése
Az erőteljes növekedésű hóbogyót sokoldalúan használhatjuk. Magasabb fák vagy nagyméretű cserjék alá alacsony fajtát ültessünk. Valamennyi jól illeszkedik a cserjecsoportba és a sövénybe, kivéve a ‘Hancock’-ot. Talajtakarónak a ‘Hancock’ alkalmas, különösen rézsűk betelepítésére. Ne társítsuk egyéb alacsony cserjékkel, mert elnyomja őket.
Ültetés lépései
Ültetési idő: tavasz vagy ősz.
1. Áztassuk a gyökereket körülbelül hat órára egy vödör vízbe, hogy jól teleszívják magukat.
2. Ássunk kb. 60 cm átmérőjű és olyan mély gödröt, amelyben elfér a gyökérzet. Az ültetőföldhöz keverjünk komposztot.
3. Ültessük el a hóbogyót olyan mélyre, ahogyan a faiskolában volt. Töltsük fel a gödröt a komposzt-föld keverékkel.
4. Jól nyomkodjuk le a földet, és alakítsunk ki öntözőtányért. Enyhe vízsugárral alaposan öntözzük meg a cserjét.
5. Takarjuk a talajt a hóbogyó körül aprított fakéreggel vagy szalmával, hogy a gyökereket nyáron nyirkosan és hűvösen tartsuk.
Hóbogyó gondozása
A hóbogyó egyszerűen gondozható bokor. Néhány fajta kiváló talajtakaró. Júniustól augusztusig virágzik, szeptembertől pedig fehér vagy piros terméseket terem. A termések mérgezőek! Kifejezetten ellenálló növény, amely napon és félárnyékban egyaránt jól fejlődik. Minden kerti föld megfelel: lehet humuszos, homokos-kavicsos vagy agyagos, savas vagy lugas.
Tavasz – ültetés és visszavágás
Ültessük el a hóbogyót, mihelyt felenged a talaj. Két-három éven-ként ritkítsuk ki az idősebb nö-vényeket , hogy ne hassanak gondozatlannak.
Nyár – gondozás és szaporítás
Száraz időben öntözzük az újonnan ültetett növényeket. Szaporításhoz vágjunk 10 cm hosszú hajtásokat augusztus elején, és árnyékos helyen tűzzük őket a földbe. Öntözzük meg a dugványokat.
Ősz – ültetés és szaporítás
Szintén kedvező ültetési idő. Szaporításhoz vágjunk 20 cm hosszú dugványokat októberben, és tűzzük le mélyen a földbe. Öntözzük meg és takarjuk őket gallyakkal.
Kártevők és betegségek
Tartós szárazság és túlzott nitrogéntrágyázás esetén levéltetvek lephetik el. Az apró, zöld vagy fekete rovarok a fiatal hajtások és rügyek nedvét szívják, amelyek végül elsatnyulnak. Permetezzünk szappan-spiritusz oldattal.