Ikebana – japán virágművészet
Az ikebana eredetileg a Zen-buddhizmus kifejezési formája, egyfajta művészi virágáldozat volt. Mára azonban a virágkötészetnek ez a módja hazánkban is népszerűvé vált.
Élő művészet virágokból
A japánok különös becsben tartják a virágokat. Virágművészetük és kompozícióik életük természetes részét képezik az évszázadok körforgásában. Az ikebana csak az utóbbi 1-2 évtizedben vált a puszta dekoráció eszközévé.
Régebben, sok száz évvel ezelőtt, amikor az ikebana művészete Japánban kialakult, vallási áldozatnak, a buddhizmus kifejezőeszközének számított. Körülbelül a XV. század közepén, miután a buddhizmus elérte Japánt, a virágtűzés művészetét is felfedezték, és szigorú szabályok szerint gyakorolták.
Vallási áldozat
Az ikebana Buddhának felajánlott áldozat volt, vallási cselekedet, köszönet a jó és gazdag esztendőért, a bőséges aratásért. A virágkedvelő japánok számára mi sem volt természetesebb annál, mint hogy virágáldozatot mutassanak be Buddhának.
A virágművészet mint életcél
Az idők folyamán az ikebana egyre kifinomultabbá vált, mígnem elérte a tökéletességet. A házakban fülkéket, úgynevezett Tokonomákat választottak le, hogy ily módon utánozzák a buddhista kolostorok oltárait. A fülke előtt úgy helyezték el díszeiket és áldozataikat, hogy azok egymással a legtökéletesebb összhangban legyenek.
Az ikebana története, fejlődése
Az ikebana fejlődése során új hagyományok alakultak ki a régiek nyomán. A takebana (azaz a függőleges kompozíciók) Muro-macsi időszaka után vette kezdetét az ikebana-, más néven Azucsi-Momoyama-korszak, amely 1560-tól 1600-ig tartott.
Ezt követte az Edo-korszak 1603 és 1867 között, majd a Mejii-Era-korszak 1868-tól kezdve.
Változó formájú tálak
A Muro-macsi-korszak magas falú tálai és vázái porcelánból vagy aranyozott bronzból készültek. Ezeket később lapos agyag- és kerámiatálak váltották fel, amelyek növelték a díszítés szabadságát, és lehetővé tették, hogy kialakuljon a voltaképpeni virágművészet.
Szabadság és avantgárd
Ezt követően alakult ki a Jiya-bana, a szabad kompozíciók művészete, majd a Zen’ei-bana, a különleges kompozíciók, azaz az avantgárd korszaka, amely tengernyi különböző elemet és színt vonultatott fel. Elsősorban ez utóbbi irányzat kísérelte meg, hogy az ikebanát kiszabadítsa a Tokonoma-fülkéből, és mentesítse a vallási tartalomtól.
Az ikebana filozófiája
Az ikebana célja, hogy a díszítésként felhasznált növényeknek új életet adjon, hogy a virágok a kompozícióból kinőve más időbe és térbe helyeződjenek át, pozitív és negatív erőket fejezzenek ki, és a fényt, illetve a sötétség megtestesítőjévé váljanak. Az élet és a fény pozitív, a halál és a sötétség negatív, de a kompozícióban a kettőnek egyesülnie kell egymással.
A harmadik dimenzió
Az ikebana jelképrendszerét továbbgondolva azonnal észrevehetjük, hogy a háromdimenziós virágművészet egyik eleme még hiányzik.
Létrejött ugyan a pozitív és negatív erők rendje, az embert azonban még be kell vezetni ebbe az univerzumba. Így jött létre a három elem.
Szigorú szabályok
A díszítéshez használt anyagok egyszerűek. Az ikebanához gyakran használnak száraz ágakat, amelyekről lehántják a kérget, ezért színük világos.
Ezenkívül csak néhány ritka és feltűnő virág kerül a kompozícióba, valamint egypár kő, moha, kisebb páfrányok és hasonlók.
A tálban lévő víz önmagában is fontos elem, ezért ügyelnek arra, hogy jól látsszék: egynegyed részig tölti meg a tálat.
Minden egyes virágnak jelentősége van
Az ikebanában soha nem lehet két azonos magasságú virágszár vagy ág. Hasonlóképpen nem szabad túl sok virágot felhasználni a kompozícióhoz – mindegyiket a maga teljességében kell ugyanis láttatni. Akár van víz a tálban, akár nincs: a hely egynegyed részét szabadon kell hagyni számára.
A hagyományos készítésekor figyelembe kell venni néhány szabályt. Soha nem szabad négy vagy kilenc azonos fajtájú virágot felhasználni. Az ikebana nem állhat krizantémból, hacsak nem a 9-dik hónap 9-dik napján készül: ilyenkor ugyanis kilenc szál krizantémot rendeznek el a tálban.
Mindezeknek a szabályoknak történelmi gyökerei vannak, amelyeket azonban nem szükséges feltétlenül ismernünk. Az is elég, ha az ikebana megtanít bennünket a szépség szeretetére.
