A szagos mügével kapcsolatban általában a bólé vagy a bor jut eszünkbe. A bokrosodó növény szépen virágzik, nagyobb méretű dézsában északi fekvésű erkélyen is tartható.
A szagos müge évszázadok óta ismert fűszernövény
Ezt a növényt a ma fellelhető legrégebbi gyógynövényes könyvek is említik, legtöbbször a májusi bornak nevezett borkészítménnyel kapcsolatban, amely a Németországban ma ismert erdőmester-bólé elődje lehetett. Már a IX. században a bencés szerzetesek kedvelt itala volt. A szagos müge a buzérfélék családjának tagja, így távoli rokona számtalan egyéb fűszernövénynek is.
Nálunk is honos
A szagos müge (Galium odoratum) Közép- és Észak-Európában, sőt délen, Észak-Afrikában, illetve Szibériában is honos. Valószínűleg sokan megcsodálták már nyár elején a gyertyános erdőkben fehéren virágzó, szép növényeket.
Az egészen fiatal példányok négyélű szárai kezdetben a talajon kúsznak, de később felegyenesednek, és felfelé kezdenek nyúlni. A szárakon 6-9, csillagalakban, emeletszerűen egymás fölött elhelyezkedő hosszúkás, lándzsás levélke ül. Legjobb, ha a fiatal növényt kertészetben szerezzük be. Rövid idő alatt zöld szőnyeget alkot. Magvetése nehézkes, mivel magjai csak fagy hatására csíráznak.
Átható illat
A levélkék a száron alig illatosak. Ha azonban véletlenül megsérülnek vagy száradni kezdenek – tehát mesterségese szárításkor is -, érezhetjük a kumarintól származó jellegzetes illatot. Ezen kívül a növény éterikus olajokat, C-vitamint, cserző- és keserű-anyagokat tartalmaz.
Szagos müge mint fűszer
Az erdőmester-bólé híres és hírhedt ital. Híres amiatt, mert rendkívül frissítő, hírhedt, mert nagy mennyiségben fogyasztva fejfájást, szédülést és rosszullétet okoz.
Káros összetevői miatt az erdőmester-bólé már nem is kapható.
A szagos müge gondozása
A szagos müge 30-50 cm magasra nő. Keskeny levelei a négyszög keresztmetszetű szárakon örvökben egymás fölött helyezkednek el. A fiatal kúszó szárakból fejlődnek a függőleges hajtások, amelyek a leveleket és a virágokat tartják. Gyorsan terjed.
Virág
A szárak csúcsán május-júniusban apró, fehér, kellemes illatú virágok nyílnak, amelyek kicsiny sátorvirágzatokat alkotnak. Levelei is illatosak, főként, ha már száradnak.
Fény és hőmérséklet
Tipikus erdei aljnövény, kedveli a kertben és a teraszon is az árnyékos helyeket. Télálló, de dézsában nevelve takarást igényel.
Öntözés, tápanyag
Nedvességkedvelő. Főként a dézsában nevelt egyedeket öntözzük bőségesen, és ezeknek adjunk rendszeresen tápoldatot is.
Föld
2-3 évente kora tavasszal ültessük át. Talaja legyen tápanyagokban gazdag, laza szerkezetű. Legmegfelelőbb a komposztos erdei földkeverék.
Metszés, visszavágás
A leveleket közvetlenül virágzás előtt, május közepén szedjük le. Csak a második évben kezdjünk hozzá az aratáshoz, ősszel az elszáradt részeket vágjuk le. Az áttelelő tövekből a növény minden tavasszal erősen kihajt.
Szaporítás
Magától terjed, de magvetéssel is szaporíthatjuk.
