Szobanövény

Levélkaktusz (Epiphyllum)

Levélkaktusz jellemzői

Ma levélkaktuszoknak nevezik az Epiphyllum hibrideket is, melyek keresztezésekor az Epiphyllum mellett három más nemzetség fajai is szerepeltek.

A tavasszal és nyáron virágzó levélkaktusz hibridek nagyszerű látványt nyújtanak, mint például a ‘Falsche Königin der Nacht’ vagy az illatos nappal nyílók, a rózsaszín, lazac, piros és kármin virágaikkal, sőt, kétszínű virágúak is léteznek.

Persze számos kaktuszbarát gyűjteményében tiszta Epiphyllum fajok is találhatók, mint az E. hookeri vagy az E. oxypetalum. Ezek Közép- és Dél-Amerikában epifita cserjékként a fák ágvilláiban élnek. „Epiphyllum” annyit jelent, mint „a levélen”, mivel úgy tűnik, hogy a virágok rendhagyó módon a levélen fejlődnek. Ám az valójában szár, csak levélszerűen ellaposodott.

A levélkaktusz hibridek virágai

Levélkaktusz gondozása

A levélkaktusz világos, meleg és levegős környezetet kíván, nyáron tegyük ki védett helyre a szabadba. Télen tartsuk 10 °C hőmérsékletű világos helyiségben. Talaj: kaktuszföld vagy  “B” jelzésű virágföld, amihez keverjünk folyami homokot. A nyári időszakban bőven, novembertől februárig alig öntözzük. Tápanyagellátás: tavasszal és nyáron háromhetenként kaktuszműtrágyával tápoldatozzuk. Átültetés: ritkán, de ha szükséges, virágzás után ültessük át.

Szaporítás: kb. 10 cm-es levéldarabokkal szaporítható, amelyeknek előbb egy hétig száradniuk kell.

Kártevők és betegségek

Nyáron, ha túl száraz a levegő, takácsatkák és pajzstetvek támadhatják meg.