Növényvédelem

Levéltetű elleni védekezés

Senki sem lehet biztos benne, hogy soha nem támadják meg a szobanövényeit levéltetvek. Szerencsére megszabadulhatunk tőlük, csak időben kell cselekednünk.

Levéltetű jellemzői

A szobanövények között a levéltetvek a leggyakrabban előforduló kártevők. A látszólag teljesen egészséges növényeket egyik napról a másikra ellephetik. Nálunk mintegy 600 különböző fajuk ismert, melyek közül  a leggyakrabbak a zöld levéltetvek, de léteznek pirosas színűek és feketék is.

Amilyen lomha mozgásúak a levéltetvek, olyan gyorsan szaporodnak. Nem is csak az utódok száma sok, hanem hihetetlenül gyors a nemzedékváltásuk is. Egy nőivarú egyed 150 utódra való petét rakhat, és ezeknek már 7-10 nap elteltével további leszármazottaik lehetnek. Így nem csoda, ha néhány növényt napok alatt valósággal beborítanak.

Nyár végén növényt váltanak

Miközben nyáron folyamatosan szaporodnak, a nyár végén és az ősszel rakott peték áttelelnek. Ezeket azonban más növényekre rakják, mint amelyiken a nyáron élnek. Ezért is nevezzük őket gazdát váltó kártevőknek.

fekete levéltetű
A feketék elsősorban a szabadban tartott növényeken fordulnak elő

Levéltetvek kártételei

A levéltetvek szúró-szívó szájszervük segítségével a cukorban gazdag növényi nedveket kiszívják, és ezáltal felveszik az életműködésükhöz nélkülözhetetlenül szükséges aminosavakat is. Magából a cukorból csak viszonylag keveset használnak fel, ennek nagy része váladék formájában kiválik.

Ez a ragadós folyadék, amely a leveleken, de néha még az ablakpárkányon is látható. A kertészek ezt mézharmatnak nevezik.

Deformálódott levelek

Minden alkalommal, amikor a levéltetvek megszúrják a levelet, szájszervükön keresztül nyál kerül az edénynyalábokba, ahol kóros folyamatokat indít el. Ennek következményeként – elsősorban a fiatalabb növények levelei – összepöndörödnek, elkorcsosulnak, fodrossá válnak, elsárgulnak, majd elszáradnak és le is hullanak.

zöld levéltetű
Többféle színű levéltetű létezik. A képen zöldek láthatók.

Vírushordozók és -terjesztők

Még rosszabb a helyzet, ha a levéltetvek olyan növényt támadnak meg, amely valamilyen vírusfertőzésben szenved. Különösen a gazdát váltó kártevők veszélyesek ebből a szempontból, hiszen így több növényre is áthurcolhatják a fertőzést.

Gombás megbetegedés

Míg a vírusos fertőzések átvitele szerencsére viszonylag ritka, annál gyakoribb az úgynevezett másodlagos kártétel. A kiválasztott mézharmat kiváló táptalaja a korompenésznek. Gyorsan megtelepszik, és a leveleket beborítva gátolja az asszimilációt. További következményként, elsősorban a teraszon nevelt növényeknél, megjelenhetnek a mézharmatot nagyon kedvelő hangyák is.

levéltetű

Hogyan szabaduljunk meg tőlük?

Erre különböző biológiai és vegyszeres módszerek léteznek. Elsősorban télen ellenőrizzük állandóan a növényeket, amikor a lakás levegője nagyon száraz, a hőmérséklet pedig magas.

Ha még kevés van – mossuk le

Ha még csak kevés levéltetű telepedett meg a növényen, mossuk le őket. Tartsuk a növényt a fürdőkád fölé, vagy ha nagyobb, tegyük bele, és kézmeleg, erős vízsugárral tusoljuk le. Ezt a kezelést többször ismételjük meg.

Házi szer

Egy másik védekezési módszer ami régen hatásosnak bizonyult (ma már nem biztos, hogy minden beszerezhető hozzá): a levelek színét és fonákját permetezzük vagy mossuk le szappanoldattal. Keverjünk össze 20g kenőszappant egy liter meleg vízzel. Jól oldjuk fől és adjunk hozzá 10ml spirituszt. Az érzékeny levelű növényeket a kezelés után öblítsük le tiszta vízzel.

Erős fertőzéskor használjunk rovarirtó szereket

Ha a növényen már túl sok levéltetű telepedett meg, valószínűleg nem marad más hátra, mint a rovarirtó szerek használata.

Érdeklődjön a szaküzletekben a megfelelő növényvédő szerek iránt, és tartsuk be pontosan azok használata utasítását. Ezek a szerek általában nem szívódnak fel a növénybe, így a hatásuk sem tartós. Ezért a kezelést 10-14 naponta meg kell ismételnünk, hogy ne csak az első nemzedéket, hanem a frissen kikelt lárvákat is elpusztíthassuk. A permetezést lehetőség szerint a szabadban végezzük.