Szobanövény

A Neoregélia (Neoregelia carolinae) bemutatása

A Neoregélia (Neoregelia carolinae) egyike a leglátványosabb szobanövényeknek. A növény Dél-Amerika esőerdeiben őshonos, mely fán lakó bromélia faj.

E burjánzó broméliaféle lapos rozettáját csíkos levelek alkotják, középen pedig virágzás előtt, rikító vörös csoda bontakozik ki. Ez utóbbiak valójában murvalevelek – maguk az apró, lila virágok nyáron jelennek meg, a vörös kehely mélyén.

Neoregélia gondozása

Orchideaföld  és általános virágföld 1:1 arányú keverékébe ültessük. A levelekből álló kehelyben mindig álljon legalább 2-cm-es magasságban eső-, szűrt vagy desztillált víz. Magát a földet akkor locsoljuk meg, ha a teteje már száraz. A leveleket érdemes pár naponta vízzel permetezni, havonta egyszer ezt a műveletet végezzük el hígított tápoldattal is.

Mivel nagyon alkalmas arra, hogy a szoba fókuszpontja legyen, akár az étkezőasztal közepére is állíthatjuk, de keleti vagy nyugati fekvésű ablakok közelében is jól érzi magát a növény. A világos, szórt fényű helyeket kedveli. A közvetlen napfény elszáríthatja a leveleit, míg ha túl kevés a fény, azok színei elhalványulnak. A neoregéliát tartsuk 18-27 C fok között.

A rozetta élénk színei nem nekünk, hanem a beporzást végző rovaroknak szólnak, ez jelzi számukra, hogy hamarosan eljön a virágzás ideje.

A többi broméliafélékhez hasonlóan a neoregélia is csak egyszer virágzik, s aztán elpusztul. Addigra azonban a rozetta tövénél már megjelennek azok a sarjak, melyekből új növények nevelhetőek.