Füvesítés

Virágpompa a fűben

Ha gyepünk túl egyhangúnak tűnik, tegyük élénkké tarka virágokkal.

Virágos gyep

Könnyen megvalósíthatjuk az elképzeléseinket, ha kedveljük a fűben növő virágokat, de nem akarjuk az egész gyepet mezővé változtatni. Ültessünk hagymás növényeket, vagy alakítsunk ki virágszigeteket. Ezeket úgy kell beültetni és gondozni, nint a virágágyásokat. Először teljesen el kell távolítani innen a gyepet. Később az ágyás körül rendszeresen nyírni kell a gyepszegélyt, nehogy a gyökérnyúlványokat növesztő fű újra benője a virágágyat.

Esetleg elvethetünk a fűbe egy vagy két virágfajt. Erre a célra a legalkalmasabb a törpe lobélia, a százszorszép és a réti margitvirág. Az első kettőt ugyan sokan gyomnak tekintik a gyepen, mégis tarka színfoltokat alkotnak a fűben.

TIPP: A ritkás gyepfelületet is szigetszerű virágos rétté varázsolhatjuk, ha felássuk és vadvirágkeveréket vetünk bele. A felület ne legyen túlságosan nagy. Előfordulhat, hogy minden évben újra kell vetni, mire szép rétünk fejlődik. Ne trágyázzuk!

Vadvirágos rét

A természetes hatású rét létrehozása sokkal több ráfordítást igényel. A meglévő talaj tápanyagokban rendszerint túlságosan gazdag, ezért soványítani kell. Ez azt jelenti, hogy nem szabad trágyázni, és esetleg homokot és kavicsot kell beledolgozni. A virágos rét kialakításához sokféle magkeverék kapható, de némelyiknél a virágok sokfélesége két év után megszűnik. Kérdezzük meg, melyik illik a legjobban kertünk talajához. Kerüljük azokat a keverékeket, amelyek vörös és fehér herét vagy pongyola pitypangot tartalmaznak, mert ezek elnyomják a többi virágot.

Nyáron és ősszel nyírjuk a virágos rétet, de legjobb, ha lekaszáljuk. A fűnyírót a legnagyobb nyírásmagasságra állítsuk be. A nyiradékot távolítsuk el a rétről, ha megszáradt.

Virágok ültetése a gyepre

1. Ásóval metsszük ki a gyeptéglákat. Ha vissza akarjuk teríteni, vágjuk H alakúra, szigetekhez azonban teljesen szedjük szét.

2. Ha nárciszt ültetünk, távolítsuk el a gyeptéglákat. Lazítsuk fel a talajt. A hagymákat 15 cm távolságra, 10-20 cm mélyre ültessük.

3. Ha krókuszt ültetünk, hajtsuk vissza a gyeptéglát. A hagymákat 10-15 cm-re, 5 cm mélyre ültessük el. A gyeptéglát terítsük vissza.

4. Nagy virágszigethez távolítsuk el a gyeptéglákat. Lazítsuk fel a földet, dolgozzunk bele komposztot. Ültessünk évelő és egynyári virágokat.

5. Rendszeresen öntözzük a virágos rétet. Nyíráskor legyünk óvatosak: a hagymás virágok leveleit ne vágjuk le, míg el nem hervadtak.

Gyepből virágos rét

Ha a meglévő gyepet nem akarjuk teljesen rétté változtatni, csak egy virágfajt vessünk. Valódi vadvirágos rétet úgy kapunk, ha a felületet teljesen újra telepítjük és abbahagyjuk a trágyázást, hogy sovánnyá tegyük a talajt. Ezután talajmaróval annyira tönkre kell tenni a gyepszőnyeget, hogy alig maradjon fű, majd vessük be a területet mezei virágmagkeverékkel.

Növények a gyepre

Növény

Ismertetés

Gondozás

Bókoló csillagvirág

kék, fehér és rózsaszín virágok márciustól áprilisig; napfény vagy árnyék; m: 20 cm

hagyjuk zavartalanul nőni; kora tavasszal trágyázzuk egy kevés érett komposzttal

Fehér nárcisz

fehér virágok áprilistól májusig; napfény vagy félárnyék; m: 35-45 cm

kihajtástól a virágzás utáni időszakig rendszeresen öntözzük

Százszorszép

fehér virágok kora őszig; mindenhol nő; m: legfeljebb 10 cm

teljesen igénytelen; nyírhatjuk, a virágok hamarosan újra nyílnak

Piros kakukkszegfű

piros virágok májustól júniusig; napfény vagy félárnyék; m: 30-80 cm

nagyon jó víz- és tápanyagellátást igényel

Mezei pipacs

skarlátvörös virágok májustól júliusig; napfény; magjait elszórva szaporodik; m: 30-80 cm

igénytelen; fehér tejnedve bőrirritációt okozhat

Búzavirág

mélykék, lila virágok júniustól októberig; napfény; m: 30-60 cm

mély, agyagos vagy enyhén homokos talajban fejlődik szépen

Réti perje

májustól júliusig virágzik; gyökérnyúlványokat fejleszt; m: 20-80 cm

nem igényel gondozást; gyakori nyírással általános gyephez is alkalmas

Piros tippan

júniustól júliusig virágzik; gyenge növekedésű, bokros; m: 20-60 cm

nem igényel gondozást; nem nyomja el a rét virágait

Gondozás egész évben

Ősz – ültetés

Ültessünk a fűbe hagymás növényeket. Ha egy gyeprészt virágos rétté akarunk változtatni, ilyenkor ássuk fel, dolgozzunk bele egy kevés homokot, és simítsuk le a felszínt.

Tavasz – telepítés

Vessük el a fűbe a tarka mezei virágok magkeverékét.

Nyár – gondozás

Öntözzük a gyepet a megszokott módon. Nyírjuk a rétet. Távolítsuk el a gyomokat, például a füstikét.