Hagymás virágok

Királyliliom (Lilium regale)

A királyliliom virágaiban éveken át örömünket lelhetjük, ha megfelelő helyre ültetjük.

Királyliliom jellemzői

A királyliliom (Lilium regale) vadon Nyugat-Kína magasan fekvő völgyeiben él, ahol forró a nyár és hosszú, hideg tél uralkodik. Nálunk is egyszerűen nevelhető, télálló növény, de kihajtáskor a kései fagyok károsíthatják.

Húsos, keskeny pikkelylevelekkel borított hagymáinak átmérője eléri a 15 cm-t. Könnyen kiszárad, ezért vásárlás után minél előbb ültessük el. Keskeny, lándzsás levelei az erős, 60-120 cm hosszúra növő szárakon váltakozó állásban helyezkednek el. Kissé lehajló, vagy a szárra merőlegesen álló, 10-15 cm hosszú, trombita alakú virágai júliustól augusztusig nyílnak. Erős az illatuk, és egyetlen száron csoportban akár 3-25 virág is állhat. Az egyes virágok fehérek, torokrészük sárga, külső
oldalukon bíborrózsaszín sáv húzódik.

Kereskedelmi forgalomban többnyire két fajta kapható, amely színében tér el az alapfajtól: az ‘Album’ fajta virágai tiszta fehérek (0,8-1,2 m), a ‘Royal Gold’ fajtáéi aranysárgák (1-1,5 m).

Vigyázzunk a sárga porzókkal, mert a virágpor nehezen kivehető foltot hagy a ruhán.

Sárga torkú tölcséres virágok hatalmas porzókkal

Királyliliom gondozása

A királyliliom egyszerűen gondozható növény. Virágai vágott virágnak is alkalmasak, melyek erős illatúak és júliustól augusztusig nyílnak. A napos, meleg helyet kedveli, de a tövét feltétlenül árnyékoljuk. Humuszos, jó vízáteresztő talaj. Enyhén savanyú vagy meszes, laza, de nem túl száraz talajban érzi jól magát.

Ősz – ültetés

A királyliliom hagymáit vásárlás után minél előbb ültessük el, mert hamar kiszáradnak. Előtte azonban mélyen lazítsuk fel a talajt, és a kötött talajhoz keverjünk homokot. A növények tövét takarjuk komposzttal vagy lombbal.

Tavasz – fagyvédelem és gondozás

A frissen kihajtott növényeket védjük a kései fagyoktól: borítsunk rájuk nagyobb méretű cserepet. A növekedési időszakban szárazság idején öntözzük meg a töveket.

Nyár –  Talajtakarás és karózás

Takarjuk a talajt komposzttal, hogy jobban megtartsa a nedvességet, és a növények felvehessék belőle a tápanyagokat. A magasra növő szárakat karózzuk ki. Elvirágzás után ne öntözzük a töveket.

Ha vázába szedjük, akkor a száraknak csak egyharmadát vágjuk le, különben a tövek a következő évben nem virágoznak.

Királyliliom cserépben

Királyliliom ültetése

A királyliliomot mindig kisebb csoportokba ültessük, hogy szépsége jobban érvényesüljön. Lehetőleg ne kerüljön közvetlenül az ablak alá, mert a virágok erős illata az arra érzékenyeknek – főként éjjel – fejfájást okozhat. A mutatós virágok a virágágyások uralkodó alkotóelemei. Ültessünk köréjük alacsonyabb évelőket, hogy árnyékolják a gyökérzónát. Cserjesáv szélén, sötét lombozatú háttérnövények elé ültetve a halvány színű virágok jól érvényesülnek. A királyliliomot dézsában is nevelhetjük, de ebben az esetben védett helyen teleltessük.

Királyliliom hagyma

Ültetés lépései

Kellékek: kristályliliom-hagymák, ásó, komposzt, homok, drótháló, talajtakaró anyag, támkarók.

1. Ősszel lazítsuk fel az ágyás talaját, és keverjünk hozzá komposztot. Kötött talajban a gyökerek alá készítsünk homokból drénréteget.

2. Ássunk 30 cm mély ültetőgödröket, és a pockok elleni védelemül béleljük ki a gödröket sűrű szövésű dróthálóval.

3. Szórjunk egy kevés földet a kibélelt gödör aljára. A hagymákat 10-12 cm mélyre, egymástól 20-30 cm távolságra helyezzük el.

4. Töltsünk földet a hagymákra, és nyomkodjuk meg. Az ültetés helyén óvatosan nedvesítsük át a talajt, majd takarjuk komposzttal vagy lombbal.

5. Kössük a szárakat tárakarókhoz, nehogy eldőljenek. A növekedési időszakban szárazság idején öntözzük meg a növényeket.

Az elnyílt virágokat rendszeresen vágjuk le. A szárat legfeljebb egyharmadával vágjuk vissza, és minél több levelet hagyjunk rajta.

Mit ültessünk mellé?

Akkor érzi jól magát, ha beárnyékoljuk a tövét, virágait pedig mindig éri a napfény. Aljnövényekkel megoldhatjuk a liliom tövének árnyékolását. Erre a célra kiválóan alkalmas például a gólyaorr (Geranium), a harangvirág (Campanula) és a nyuszifül (Stachys byzantina), de rózsát, díszfüvet és páfrányt is ültethetünk mellé. Elegáns összeállítást kapunk, ha magasra növő, fehér vagy ezüstszürke árnyalatú növényekkel, pl. fürtös poloskavésszel (Actaea racemosa) társítjuk.

Sötét lombú háttérnövények előírt a királyliliom virágai még élénkebbnek tűnnek. Legjobb, ha örökzöldek, például közönséges boróka (Juniperus communis), rododendron (Rhododendron hibridek), puszpáng (Buxus) vagy közönséges tiszafa (Taxus baccata) közé ültetjük.

Növényvédelem

Ellenálló növény. A legnagyobb kárt a pockok tehetik benne. A hagymák védelme érdekében az ültetésnél használjunk speciális növény-kosarakat, vagy béleljük ki az ültetőgödröket sűrű szövésű dróthálóval. A kártevőket molyirtó golyókkal is távol tarthatjuk.