Szobanövény

Karácsonyi kaktusz gondozása, szaporítása és virágoztatása

Ez a növény a “valódi” karácsonyi kaktusz. A már november elején árusított, virágzó fajták hibridek. A két változat azonban nagyon közeli rokonságban áll egymással, és a hasonlóság is elég nagy.

Karácsonyi kaktusz jellemzői

A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) virágpompája éppen az adventi időszakban bontakozik ki, vagyis abban az időszakban, amikor az ablakpárkányok kezdenek zöld színt ölteni. A legrégebbi fajta, a ‘Le Vesuv’, amelynek mélyvörös vagy bíbor színű virágai a szártagok végén helyezkednek el.

Cserepes karácsonyi kaktusz

Karácsonyi kaktusz virágoztatása

Néha megeshet, hogy miután hazavittük az újonnan vásárolt kaktuszt, lehullatja bimbóit, ami a helyváltoztatással magyarázható. Ez a jelenség akkor is előfordulhat, ha az ablakban elhelyezett kaktuszt elforgatjuk. Hamarosan azonban új bimbók jelennek meg a növényen.A mikulásvirághoz hasonlóan a karácsonyikaktusz is csak a második évben virágzik, ha a növény legalább naponta 10 órát teljes sötétségben van, vagyis a nappal rövid. A sötét periódusban már az olvasólámpa fénye is túl sok lehet. A legcélszerűbb a növényre papírdobozt vagy fekete fóliát borítani.

Ha nagyobb, néhány éves kaktuszunk van, adjunk neki szeptember és december között kiegészítő tápoldatot, amikor a bimbók fejlődnek.

Karácsonyi kaktusz virágoztatása

A karácsonyi kaktusz gondozása

Ha tudjuk, mikor igényel a karácsonyi kaktusz vizet, tápoldatot, friss földet, és mikor van szüksége nyugalomra, gondozása nagyon egyszerű.

Virágzás, fény és hőmérséklet

A karácsonyi kaktusz szártagokból áll. Ez azt jelenti, hogy nem a megszokott kaktusztesttel rendelkezik, hanem több, lapos tagokból (akár a 6 cm-t is elérhetik) felépülő szára van. A fiatal növények felálló növekedésűek, de az idősebb növények hajtásai lelógnak. A virágok hosszúkásak. Az igazi karácsonyi kaktusz esetében a virágok pirosak, ritkábban fehérek vagy rózsaszínek. Nincs illatuk. Ennek a fajnak rövidebb a virágzási ideje, mint a hibrideknek. A virágokban csak decembertől januárig gyönyörködhetünk.

A karácsonyi kaktusznak biztosítsunk mindig nagyon világos helyet, de ne tegyük déli fekvésű ablakba. Ügyeljünk a világos órák számára. A nyugalmi időszakban hűvös helyet igényel. Később, amikor virágzik, már jól tűri az átlagos szobahőmérsékletet.

Öntözés és talaj

A két nyugalmi időszakban, vagyis február-márciusban. valamint július-augusztusban csak nagyon kevés vizet igényel, az év egyéb időszakaiban kapjon egy kicsivel több vizet. A növénynek tápoldatra csak áprilistól júniusig van szüksége. Használjunk speciális kaktusz-tápoldatot.

Karácsonyi kaktusz átültetése

A fiatal növényeket évente, az idősebbeket azonban csak három-, ötévente ültessük át a növekedési időszak kezdetén. Az átültetéshez használjunk készen vásárolható kaktuszföldet vagy három rész tőzeges virágföldből és egy rész homokból készült keveréket.

Ha bimbós karácsonyi kaktuszt vásárolunk, kellemes hangulatot varázsolhatunk a téli lakásba. Mindig úgy helyezzük el a növényt, hogy elég fényt kapjon, és a virágok jól láthatók legyenek.

Karácsonyi kaktusz szaporítása

A karácsonyi kaktuszt virágzás után válasszuk le az előző évi hajtásokat. Levágás után 3-4 órán át hagyjuk száradni, majd ültessük homok és tőzeg keverékébe.

Karácsonyi kaktusz szaporítása