Kertészeti cikkek
Tökös ismertető
| Töktörténelem |
A tök a felfedezések idején mind Ázsiában, mind Európában ismeretlen volt. Az őslakók számára azonban legalább olyan fontos eledelnek számított, mint a bab vagy a kukorica. De alkalmazták hólyagbántalmak kezelésére és fájdalomcsillapításra is. Az 1500-as években a spanyolok magukkal hozták Európába. A XVIII. századra Itáliában már termesztették vékony héjú, hosszúkás változatát, amelyet később cukkíninek nevezték el. A XIX. századig mégsem vált közkedveltté, s bár Ázsiába és Afrikába is eljutott már az 1600-as években, további sorsáról nincsenek biztos információk. |
| Töklámpás |
|
![]() |
| Tökmorfológia |
|
![]() |
| Töktermesztés a kiskertben |
A csírázás 16 fok körül indul meg. Május végén nagyobb edénybe ültessük át a palántákat. A kiültetést azért ajánlatos késleltetni, mert a tök nagyon fagyérzékeny. A kiültetés júniusban a legbiztonságosabb. Kiültetés előtt még kerülhet némi komposzt az ágyásba. A palántákat egymástól egy méter távolságba ültessük úgy, hogy a növénykék számára mélyedést hozzunk létre, ez gyűjti majd az esővizet. Amíg a növények kicsik, a gyomosodás ellen talajtakarással védekezhetünk. A tök júliusban már virágzik. A növény folyamatos öntözést igényel. Szeptemberben a virágokat tanácsos leszedni, mert így több energia jut a termés fejlesztésére. A tök virága egyébként olajban sütve kitűnő eledel. A termést még a fagyok beállta előtt be kell takarítani. A termés beéréséhez kb. száz nap szükséges. A leszedett terméseket faasztalon, ha lehet napon szárítsuk. Tudnunk kell azt is, hogy minél nagyobb a termés, annál ízetlenebb, ám sütve így is jó. |
| Tökfajták |
A száraz, lisztes sütőtököt kedvelők az úgynevezett papsapkás (tonzúrával rendelkező) laposabb tököt keressék a piacokon. Ebből a koronás töknek is nevezett fajtából is a kisméretű példányok a legszárazabbak. Egyébként minél érettebb a tök, minél sárgább a héja, annál édesebb, de egyben puhább is. A fehér vagy zöld héjú példány nem olyan édes ugyan, de szárazabb, lisztesebb. A citromsárga belű, sápadt tököt azonban ne vegyük meg, mivel ez még éretlen és emiatt ízetlen. |
| A beérett tök |
| Érett a kabak, ha a szár elszáradóban van, a kocsány elfásodott, a héj körömmel alig karcolható, a hús színe okkersárga, vagy narancsvörös, a magok héja kemény (sütésre a leszedést követõen utóérleléssel válnak alkalmassá). A termés 12-14 ˚C-on napon érik a leggyorsabban. Mivel jól eltartható egész télen kedvelt csemege. Ha megcsípte a dér, különösen édes, zamatos ízű lesz. |
![]() |
| Tápérték-gyógyhatás |
A sütőtökben lévő karotinoidok és a C-vitamin, a tökmagban lévő E-vitamin, mint antioxidánsok, védelmet nyújtanak a szervezetnek, mivel jelentős szerepet játszanak az ún. szabad gyökök megkötésében. Csökkentik az érelmeszesedés és a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. A tökmag kis mennyiségben is jelentős biológiai értéket képvisel. Energiatartalma 2617 KJ (623 kcal)/100 g. Az olajos magvak között legmagasabb a fehérjetartalma (33,9/100 g), kimagasló a zsírtartalma (50,5/100 g), igen kedvező a zsírsavösszetétele, esszenciális zsírsavakban gazdag. Az átlagosnál alacsonyabb a szénhidrát (3,6/100 g) és jelentős az élelmirost-tartalma. A tökmag kiemelkedő táplálkozás-élettani értékét az igen magas magnézium- (970 mg/100 g), kálium- (920 mg/100 g), alacsony nátrium-, jelentős E-, B1- és B2-vitamin-tartalmának köszönheti. A hazai lakosság táplálkozására a magas nátrium- és viszonylag alacsony magnézium- és káliumfogyasztás a jellemző, ez az arány a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához vezethet. Éppen ezért a tökmag kedvező ásványianyag-összetétele figyelmet érdemel az egészséges táplálkozás megvalósításában. |
![]() |
|
|
| Garami Márta |
| Link: | ||
| Sütőtök és olajtök |
||
Oldalak
Cikkek | Tanfolyamok | Apróhirdetés | Fórum | Kerti napló | Receptek | Rólunk
Partnerek
HobbiKertész | Oázis | Dormimar | Webkert | Interfruit | Kertlap.hu
Média ajánlat | Link partnerek | Impresszum
Minden jog fenntartva! © Farmart Kft. 2013
Web: Artwebs.Co
Cikkek | Tanfolyamok | Apróhirdetés | Fórum | Kerti napló | Receptek | Rólunk
Partnerek
HobbiKertész | Oázis | Dormimar | Webkert | Interfruit | Kertlap.hu
Média ajánlat | Link partnerek | Impresszum
Minden jog fenntartva! © Farmart Kft. 2013
Web: Artwebs.Co




































